Az orális foszfátkötők kiterjedt alkalmazása ellenére a dializált betegek több mint kétharmadánál hyperphosphataemia észlelhető, amely közre­játszik a betegek extrém mértékű kardiovaszkuláris halálozásában. A fosz­fátfelszívódás aktív és passzív útjának megismerése újabb kezelési lehe­tőségeket tárt fel.

A pitvarfibrilláció antikoaguláns terápiája hatással van a veseműködésre. A CALLIPER vizsgálatban a szerzők tanulmányozták a vesefunkció romlását közepesen súlyos és súlyos vesebetegségben és pitvarfibrillációban szenve­dő betegeknél napi 15 mg rivaroxaban- és warfarinkezelés összevetésével. A rivaroxaban – 7368 beteg adatai alapján – szignifikánsan csökkentette a vesefunkció romlásának rizikóját a warfarinhoz képest, cukorbetegség fennállásától függetlenül.

Az akut vesekárosodás a glomeruláris filtrációs ráta gyors csökkenésé­vel járó tünetegyüttes. A súlyosság szerinti besorolásnál a vizeletürítés mennyisége és a kreatininszint emelkedése a mérvadó. Etiológiája szerint az akut vesekárosodás lehet prerenális, renális és posztrenális. A kezelés részét képezi a volumenstátusz fenntartása, a folyadékpótlás izotóniás krisztalloidoldattal, a volumentúlterhelés megszüntetése vízhajtókkal, a nefrotoxikus gyógyszerek adásának felfüggesztése, a gyógyszerek dó­zisának a vesefunkcióhoz történő igazítása. Komplex gondozással mérsé­kelhető a kórházi mortalitás és a progresszió kockázata.

A pitvarfibrilláció és a stroke összefüggése régóta ismert: pitvarfibrilláció fennállása mellett ötször nagyobb valószínűséggel fordul elő stroke, illetve a stroke eseteinek körülbelül 15%-ában az AF valószínűsíthető a stroke okaként. Az összefüggés ismeretében nem meglepő, hogy ebben a klini­kai szituációban az alvadásgátlás a kezelés, illetve a szekunder prevenció alapvető eszköze. Jelen tanulmány rivaroxaban szedése kapcsán a jelentős ischaemiás és haemorrhagiás események szignifikánsan emelkedett koc­kázatát igazolta, az apixabannal összehasonlítva.

A COVID-19 már több mint egy éve van velünk, és egyre többet tudunk mind a kórokozóról, mind pedig a betegség lefolyásáról és az idő múltával a betegség rövid és hosszabb távú következményeiről is. Jelen tájékoztatónk az akut betegség lezajlása kapcsán és után előforduló szövődményeket veszi sorra.

Már az elején fontos leszögezni, hogy a COVID-19-fertőzéssel kapcsolatos ismereteink, tapasztalataink folyamatosan bővülnek, változnak. A tájékoztató alapját a jelenleg rendelkezésre álló ismeretek képezik.

A COVID-19 már több mint egy éve van velünk, és egyre többet tudunk mind a kórokozóról és a betegség lefolyásáról, mind pedig a betegség rövid és hosszabb távú következményeiről. Jelen tájékoztatónk az akut betegség lezajlása kapcsán és után előforduló szövődményeket veszi sorra. A tájé­koztató alapját a jelenleg rendelkezésre álló ismeretek képezik.

Mivel a veseglomerulusok gyulladásos elváltozásainak kezelése leginkább korai stádiumban akadályozhatja meg a vesefunkció romlását, a prognózis döntő mértékben a korai diagnózis függvénye. A vizelet laboratóriumi el­téréseinek elemzésekor feltétlenül gondolnunk kell a glomerulonephritis lehetőségére is!

A protonpumpagátló (PPI) szerek a sav­szekréció-gátlás és a gyomornyálkahártya-védelem (gastroprotectio) „aranystandard­ját” képezik, napjainkban világszerte, így Magyaror­szágon is az egyik leggyakrabban felírt gyógyszercsoport. Az in­dokolatlanul hosszú ideig alkalmazott PPI-kezelés során, különösen időskorban a társbetegségekkel és a gyógyszer-inter­akciók nagyobb kockázatával is számolni kell. A korábban felmerült legtöbb mellékhatás esetében az összefüggések bi­zonytalanok, mivel a rendelkezésre álló adatok rendszerint retrospektív, obszervá­ciós, epidemiológiai vagy kis esetszámú, kontrollcsoport nélküli tanulmányokból származnak.

A cukorbetegség szövődményeként kialakuló szembetegség (diabéteszes retinopátia) idült, folyamatosan súlyosbodó kórállapot, mely hosszabb tá­von látásromláshoz és végül akár teljes látásvesztéshez is vezethet. A diabé­tesz többféle szemészeti problémát is okozhat, melyek közül a diabéteszes retinopátia a leggyakoribb.

A tünetmentes hyperuricaemia szerepet játszik az idült vesebetegség kialakulásában és progressziójában. A hatékony húgysavcsökkentő kezelés ellenére  a vesefunkció-romlás üteme nem csökkent a középkorú, hosszan fennálló 1-es típusú diabetesben szenvedő, nephropathiás, valamint proteinuriás, CKD-3-4-es stádiumú betegek körében.